Régi, iváncsai anekdota következik.

1972-74 környékén az általános iskola nem olyan volt, ahogy ma ismerjük. A jelenlegi iskola helyén egy "L" alakú, háromtermes épület állt, az egykori belmajori intéző lakása. Mivel önmagában nem szolgálta volna ki az összes gyereket, két további épületben folyt az oktatás. Az egyik a régi katolikus iskola, de akkoriban csak „alsóiskola”. Az egykori templom mellett állt, ma valahol az idősek otthona helyén találnánk. Kisiskolások tanultak ott, Juliska néni kezei alatt. A harmadik épület a református templom mellett álló „felsőiskola” volt, egy darab tanteremmel és szolgálati lakással. Itt történt meg a rejtély. Újra és újra.

Hiába keresték, nem találták elektromos okát... Egy rossz villanykapcsoló lenne? Egy zárlatos lámpatest? Hosszú ideje, évek óta megtörténik. Rövidzárlat, áramszünet a semmiből. Vakarta a fejét az iskolavezetés. De vajon miért csak késő ősszel és télen fordul elő? És miért csak sötétedés után? Így aztán nem lehet tanítani! Szegény gyerekeket haza kell küldeni... Hm. Na álljunk csak meg egy pillanatra! Valahogy így képzelem el a megvilágosodás momentumát.

Azt tudtátok, hogy rövidzárlatot képez, ha a konnektor két érintkezőjét egy "U" alakú dróttal érintitek? Az iváncsai felsősök nagyonis tudták. Azokban az időkben még két munkarendben folyt az oktatás, délelőtti vagy délutáni órái voltak a tanulóknak. A délutáni órák 12:35-kor kezdődtek. Négy-öt, ritkán hat 45 perces tanórájuk volt szünetekkel. Az őszi-téli időszakban korán sötétedik, akkor már a délutánosok óráinak a felében sötét volt odakinn, vagyis a negyedik órában már biztosan teljesen nélkülözhetetlen volt a lámpafény. Ha valami „zárlat történt”, nem lehetett egy kattintással visszakapcsolni a biztosítékot, az akkoriban használatos olvadóbiztosítékot cserélni kellett, ezt jó eséllyel nem tudták azonnal orvosolni. Ki tudja, hány felelés, matekdolgozat maradt el így, sajnálatos módon.

A jó öreg porcelán olvadóbiztosíték

Hogy ki kezdte és pontosan hogyan lett vége a szabotázsakcióknak, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy történetmesélőm, K.Z. a gyávább gyerekek közé tartozott. Nem találta elég biztonságosnak az "U" alakú, szigetelt drótot a konnektorba dugdosni, inkább egy hálózati kábel dugóját vágta le és rézdróttal kötötte össze az érintkezőcsapokat, azt használta, de csak szigorúan indokolt esetben.

Szerencsére nem volt nála a szerkezet, mikor Szekeres tanár úr kipakoltatta az osztály zsebeit, táskáját egy alkalommal. Aznap a „drótos” osztálytárs is megúszta, aki szépen kipakolt mindent, később kacsintva mutatta, a drót végig a kezében volt.

Lehet, hogy így már érthető, miért emlegette Strosztovszki Gyuláné osztályfőnök sokszor sóhajtozva előző iskoláját... "Bezzeg a bakonysárkányi gyerekek, azok sohasem csinálnának ilyesmit!"

U.I.: Hülye dolog drótokat dugni a konnektorba. Inkább ne csináljátok.