Az Arany János utcában már napok óta parkol egy céllövölés bódé, lakókocsik, valami határozottan készül. Búcsú lesz a hétvégén, a vándoréletet élő hintások és árusok egy része már megérkezett. Igaz, egyre kevesebben vannak, évről -évre kisebb és hitványabb a búcsú, de valahogy a nosztagiám és a hagyományszeretetem képtelen elengedni. Minden évben ki kell mennem venni valamit és meghintáztatni a gyerekeket. Nem volt ez mindig ilyen kelletlen. Még néhány évtizeddel ezelőtt is komoly érdeklődésre tartott számot, nagyszüleink idejében (és még korábban), pedig az év egyik legfontosabb eseménye volt Iváncsán (is). Szeretném megmutatni, nagyapám, Király György hogyan emlékezett a 30-as évek búcsúira és megosztanám veletek azt is, mit találtam az iváncsai katolikus templomról és a búcsúkról általában.

Emlékek a 30-as évekből

"Szeptember harmadik vasárnapjára esik az iváncsai búcsú, a szent kereszt felmagasztalását követő vasárnap. Már hetekkel előtte elkezdődött a házaknál a nagytakarítás, mégis a készülődés a búcsú hetében érte el a csúcspontját. Méltán vetélkedett, sőt egyben másban túl is tett a húsvéti, nagyheti készülődésen.

Meszelés, takarítás, ház környékének rendezése, az úttest megfogasolása, árkok, járdák tisztítása éppúgy hozzátartozott a készülődéshez, mint a sütés-főzés és a vendégvárás.

A búcsú az egyetlen olyan katolikus ünnep volt, mely rövid idő alatt a felekezetek fölé emelkedett és a református, evangélikus, valamint a zsidó éppúgy ünnepelte, mint a katolikus.

Közben a katolikusok között is mind több akadt, aki nem tudta, nem ismerte, hogy mit ünnepel tulajdonképpen a búcsú napján. 

A község fiatalsága különösen nagyon várta a búcsú napját. A gyerekek a ringlispit (körhintát), melyet kézzel hajtottak a gyerekek, és aki kilenc menetet hajtott, az a tizedik meneten felülhetett rá.

Gyerekek körhintát hajtanak. Fotó: Fortepan / Kieselbach Tamás – 1938. Zebegény.

A sátorok alatt minden volt, amit csak gyerek megkívánhatott, a céllövölde óriási durranásaival, a siflisek (mézeskalács-árusok -a szerk.), törökméz-árusok „Idenézz, törökméz, fele cukor, fele méz!”, a vattacukor-készítők, a limonádéárusok.

Legények-leányok a lánchintát és a hajóhintát szerették, ahol nagyokat lehetett sikítani. A lánchinta hajtás nehezebb volt, ott már öt menet hajtásáért fel lehetett ülni rá.

Már a kora délelőtti órákban megkezdődött a búcsúi nagyüzem, de a csúcsforgalmat csak a délutáni órákra érte el, amikorra egyik-másik gyereknek már elúszott a zsebpénze.

A búcsúi forgatagban külön szám volt a bosnyák, a jellegzetes boszniai öltözetben lévő vándorárus, aki nyakába akasztva hordta üzletét, a bicskát, borotvát. „Bicskát, borotvát, bicskát, borotvát” ismételte szüntelenül.

Elmaradhatatlan tartozéka volt a búcsúnak a szabottárus, az egyetlen, akinél nem lehetett alkudni. Ő csak mondta szakadatlanul: „Hétért darabját, hogyha viszket vakard hát, hét, hét, minden darab hét, hét az ára szabott ára, hét, hét, minden darab hét”.

Az árusok a Hangya bolt előtt és a Hangya-köz déli oldalán voltak az árokparton, arccal az épület felé. A sátrak és az épület közötti járdára volt bezsúfolva a tömeg, melyben az iváncsaiakon kívül itt voltak a környező puszták lakói is: Sinatelepről, Besnyőről, Kispusztáról, Katalinról, Rohodáról, Sörkevárról, Járásról és a többiről.

A lánchinta, ringlispi és a hajóhinta a Hangya kertjében voltak felállítva azon a tájon, ahol később a Tüzép-telep nyugati vége volt (a nagyraktár akkor még nem volt ott). Fehér kukoricával volt bevetve, hogy búcsúra le lehessen takarítani.

Este aztán megkezdődött a másnap hajnalig tartó búcsúi bál. Rendszerint valamennyi kocsmában mulattak, táncoltak a fiatalok -és néhanapján verekedtek is. Húzta a cigány estétől reggelig, bár előfordult, hogy valamelyik korcsmáros jó üzlet reményében kihozta az adonyi fúvószenekart, igaz be is csukhatta a boltját, mert ahol nem volt cigányzene, ott iváncsai nem érezte jól magát és így nem is ment oda. A perkátai cigányok uralták a mezőnyt. Hogy is kezdődött? „Nincs ruhája a perkátai cigánynak. Se ruhám, se cipőm, rongy a harisnyakötőm.”

A búcsú hagyománya

Hogy mi az a búcsú, segít megérteni a szó etimológiája. A Czuczor-Fogarasi-féle szótár a következő jelentéseket hozza: 

"BÚCSÚ (…) fn. (…) Régiesen: bulcsu, bolcsu, bocsu. 1) Elváláskor, eltávozáskor mondott végszó, illetőleg bizonyos köszönés, jókívánság, magaajánlás mind a két részről. Bucsút venni, s odább menni. (…) Eredeti jelentése bocsánat, mennyiben népies szokás szerint az elváló bocsánatot szokott kérni, ha talán valamivel megbántotta a maradókat. Ugyanezen alapfogalom rejlik az elkövetkezik (elbucsúzik) szóban is, mely annyi, mint másokat megkövetve elmegy. (…) 2) Egyházi ért. a bűnökért szenvedendő büntetések elengedése bizonyos föltételek mellett, bűnbocsánat. (…) 3) Egyház vagy templom napja, midőn a templom védszentének vagy fölszentelésének innepe tartatik, mennyiben a megjelenő hívek gyónás és áldozás által bűnbocsánatot nyernek. Búcsú van a faluban. Búcsúra menni."

Többféle búcsú is létezik, például a fogadalmi búcsúk, amelyek „nem egyházi rendelkezésen alapulnak, hanem helyi eseményhez vagy csodához fűződve keletkeztek. A pestisbúcsúk ált. Mária-napra esnek, a győzelmi búcsúkat az évford. napján tartják.” írja a Magyar Katolikus Lexikon. Ezek a közösség életét meghatározó események, a székesfehérváriak például már 1793 óta emlékeznek meg január 20-án a város fogadalmára hálát adva azért, hogy szerencsésen megmenekültek a pestisjárványtól.

Az iváncsai búcsú azonban nem ebbe a kategóriába tartozik, a mi ünnepünk a katolikus templomunk ünnepe.

A katolikus templomunk neve, hivatalosan titulusa vagy címe: Iváncsa -Szent Kereszt felmagasztalása plébánia. A „Templom címe (lat. titulus ecclesiae): isteni vagy teremtett személy (szent), akinek tiszteletére egy templomot szentelnek, elneveznek. A személy mellett a templom címe lehet a hozzá tartozó misztérium is. - Az isteni személy a templom címében lehet maga a Szentháromság, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, és Jézus Krisztus; teremtett személy lehet a Bold. Szűz Mária, az angyalok mind v. egyenként (Mihály, Gábor, Ráfáel), szentté avatott férfiak és nők (…) Hozzájuk tartozó misztérium Jézus, a Bold. Szűz és a szentek életének főbb eseményei.” írja a Magyar Katolikus Lexikon.

A templombúcsút vagy torkosbúcsút (mint amilyen az iváncsai is) általában a templom védőszentjének ünnepén, illetve hivatalos egyházi nyelvhasználattal élve, a templom címének ünnepén tartják. A templom címe nem véletlen, a templomunk ereklyéjéhez tartozik: az iváncsai katolikus templomban Jézus keresztjének egy darabját őrzik, ünnepe így a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe lett.

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. Mindhárom kereszt és az INRI-tábla is előkerült, nem lehetett azonban megállapítani, hogy a három kereszt közül melyik volt Krisztusé, ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz, aki az egyiktől meggyógyult. Így azonosították, melyik Krisztus keresztfája. A Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása. (Forrás: magyarkurír, Katolikus Tábori püspökség).