1904. A kissé enyhe decemberi időjárás fagyba fordult. A sötét faluban szenteste a nyolcvanéves úr hazafelé tartott a harangozótól. Találkozott ispánjával, váltottak néhány szót.

Fél órával később a szomszédból egy leány vacsorát vitt az öregnek, azonban a kúriában szokatlanul sötét volt... A cseléd gyertyát gyújtva pillantotta meg... Holtan, saját vérében feküdt a fegyverállvány alatt, arccal a földre borulva. Hogy pontosan mi történt azalatt a félóra alatt, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy egy orgyilkos sörétes támadása hátulról érte, amikor tüzelővel megrakva szobája felé igyekezett. Négy lövedék a testébe hatolt és a „magános öreg” néhány percnyi vívódás után visszaadta lelkét teremtőjének.

Nem, ezt a történetet nem Agatha Christie írta, hanem az élet. Iváncsán történt meg, és 119 évvel később sem tudja senki, ki és miért ölte meg Gondol Gábort.

De ki volt ő pontosan?

Pápai tanító korában. (Iskolai értesítők, Pápa-Református teológiai akadémia és gimnázium)

Gondol Gábor földbirtokos, nyugalmazott honvédelmi miniszteri tanácsos 1824. augusztus 24-én született Balatonhenyén. Ősei Zemplén megyei nemes földbirtokosok voltak. Apja, Gondol Dániel református lelkész, aki 1834-es haláláig nagy gondot fordított fiai taníttatására. A hatosztályos gimnáziumra ő maga készítette fel Gábort, különösen a latin nyelvet tekintve. A tragédia után a félárva fiú Szentgálra költözött nagybátyjához. Ott kötött barátságot Kerkapoly Károllyal, távoli rokonával, a későbbi pénzügyminiszterrel, aki jelentős hatást gyakorolt Gábor jövendőbeli karrierjére.

Édesanyja megözvegyülve Pápára költözött, Gábor fiát pedig beíratta a híres Református Kollégium I. osztályába. Azt remélte, fia is papi pályára lép, de Gábort inkább a jogi terület érdekelte, így ilyen irányba képezte magát. Iskolái elvégzése után nevelői állást vállalt egy fejérmegyei családnál. A tanítás akkor még nem vált a szenvedélyévé, így írt róla önéletrajzában: „Az ember a magánnevelői állásban jő tudatára azon legvalószínűbb indokoknak, melyek a régi rómaiakat gyermekeiknek arra képesített rabszolgák által való taníttatására, a középkori német lovagokat pedig fiaiknak tanítás nélkül való felneveltetésére indították.Ily körülmények között siettem a nevelői állástól, mely különben is csak eszköz gyanánt szolgált életczélom követésében, az ügyvédi vizsga letétele után haladéktalanul menekülni."

1846. októberében ügyvédi vizsgát tett, majd belépett a Magyar Királyi Helytartótanács gyakornokai közé. Félév múlva esküt tett, 1847-ben pedig már kinevezett fogalmazó. Az 1848-as forradalom sok változást hozott életébe. A Helytartótanács, mely egyike volt a legkevésbbé kedvelt s nemzeti szempontból is sok kifogás alá eső intézményeknek, gyakorlatilag megszűnt.

Gondol ekkor a politika viharaitól a magánéletbe vonult vissza. Rövid ideig a fővárosban tartózkodott, majd Baracskán, bátyjánál és annak családjánál rendezkedett be. Körülbelül egy évtizedet töltött visszavonultan, gazdálkodással. Ritkán végzett csak kisebb ügyvédi feladatokat, amíg az abszolút kormány az ügyvédi gyakorlattól, mint sok más sorstársát, el nem tiltotta.

A változást az 1860-as esztendő hozta életébe. Fordult a politikai széljárás, ismét megpezsdült a vármegyei élet. Gondolt a megye első aljegyzőjévé választották. Kitartó munkája, szorgalma meghozta gyümölcsét, a következő évben a vármegye közgyűlése törvényszéki táblabírónak választotta meg. Ez a pozíció nem váltotta be hozzá fűzött reményeit. Gondol úgy érezte, munkáját nem becsülik meg, új kihívásokra vágyott: 1861. november 4-én foglalta el állását az újonnan felállított Pápai Jogakadémián mint a tételes jognak és főképp a római és magyar magánjognak tanára.

Pápa, Újkollégium 1857 (https://reformacio.mnl.gov.hu/)

Szerette tanári állását. A Pápán eltöltött nyolc év alatt nem csak az oktatásban volt sikeres, az intézmény életében is komoly eredményeket ért el: kapcsolatait megmozgatva elismertette a Pápai Jogakadémia nyilvános jellegét.

Mindezek ellenére anyagi megfontolásból újra pályát kényszerült módosítani: Kerkapoly Károly honvédelmi államtitkár mellé elnöki titkárrá nevezték ki 1869. elején. Mikor Kerkapolyt egy évvel később pénzügyminiszterré nevezték ki, Gondol elhagyta az elnöki osztály vezetését és közigazgatási, honvédelhelyezési ügyekkel kezdett foglalkozni titkárként. Itt ismét bizonyította rátermettségét: 1872. májusában osztálytanácsossá nevezték ki. Még 12 évig működött a Honvédelmi Minisztériumban osztályvezetőként. Távozása 1884-ben történt: miniszteri tanácsosi címmel nyugalomba vonult, hogy iváncsai birtokán fejezze be életének hátralevő napjait.

Különös ember

Gazdag önéletrajzát, nem mindennapi életpályáját olvasva sejthető, hogy nem volt átlagos. Jelleméről, szokásairól rokonai, pályatársai, barátai írtak halála után.

„Vannak különös emberek. Az irodalom úgy nevezi őket: különcök. (...) az olyan embert, aki másként él, másként lakik, másként ruházkodik, mint a többiek, különös embernek nevezi. Ilyen különös ember volt Gondol Gábor. De igazán különös.” kezdi Eötvös Károly, Gondol egykori tanítványa Nagyokról és kicsinyekről című könyvében visszaemlékezeéseit. A Gondollal foglalkozó fejezetnek Eötvös a sokatmondó Különös ember címet adta.

„Jó tanárunk volt. Nagyon kedveltük. Csöndes hangon, tűz nélkül, de okos beszéddel és meleg szeretettel” oktatott. „Alacsony, zömök termet-sűrű bajusz, sűrű szakáll, égő fekete szemek. Kissé lehajtott fejjel járt, de sosem álmodozott, hanem a körülötte lévő apró és nagyvilágot nézte, vizsgálta, figyelte. Megfigyelőképessége rettenetes volt.”

Unokaöccse, Gondol Dezső természetimádónak nevezte. Baracskán, visszavonultan töltött éveiben százával nemesítette a gyümölcsfákat. Lelkes vadász volt és rövidlátása ellenére kiváló lövő. Szenvedélye az ornitológia, a madártan volt. „(...) szobája is hangos volt az éneklő madarak dalától. Pápai tanársága idejében sokszor 15 énekes madara is volt egyszerre (...) Előadásairól hazamenet, ha egy-egy kedvenc madara vígan trillázott, megállt az ajtó előtt könyvvel kezében s addig be nem lépett, míg a madár dalát nem végezte. Ekkor aztán a jó dalosnak kijárt a jutalom egy-egy lisztféreg képében.” írta róla dr. Antal Géza 1907-ben.

Ismerte régiónk növényeinek legnagyobb részét s azokat botanikus nevükön nevezte. Ismerte a terület vadászható állatállományát és a madárfaunáját is.

Elhatározta, hogy a hazai vadkacsafajokat és azok magyar neveit összegyűjti. Bejárta az egész történelmi Magyarországot és „talált vagy tizenötféle vadkacsát és talált rá ötvenkét magyar nevet (...) Biztattam: írja meg vadkacsa-tudományát. Dehogy írta volna meg, a világért se. Csak mosolygott az ilyen biztatásra.” emlékezett visszafogottságára Eötvös.

„Előszeretettel gyűjtötte a találó népies elnevezéseket, s nyelvünk ez irányban való gazdagságát mindenkor fitogtatta (...) Továbbá —mint kuriózumot említjük föl, hogy— a közönséges házi verebet teljesen magyar madárnak tartotta, mivel az egyedüli, amely teljesen magyar kifejezést használ, t. i. ha valami veszély közeledik, akkor társait azzal figyelmezteti, hogy „Gyün" írta meg Antal Gondol madártani tréfáját.

Az ornitológián kívül Gondol Gábor jól értett a numizmatikához és a gombokhoz, ezt támasztja alá az anekdota, amit egykori tanítványa írt le róla:

„Az iváncsai különös ember ugyan nem gyűjtött gombot, de azért minden gombot megnézett jól s minden gombot ismert a világon. Furcsán sült ki ez egykor. (...) A pénzeket, érméket például annyira ismerte, hogy első tekintetre mindegyikről megmondta, hogy Nabukodonozor királytól kezdve a monacói fejedelemig azt a pénzt melyik potentát, melyik évben verette. Hogy tanártársai kitapasztalják: igaza van-e, valamelyik utcai gyerektől szereztek egy régi rozsdás, kissé domború rézpitykét, akasztóját letörték, a pitykét kövön kalapáccsal laposra verték s mikor már teljesen ismeretlen volt, odaadták a különös embernek. -No Gábor, ha legény vagy, miféle pénz ez? (...) –Tökfilkók! Nem pénz ez, hanem gomb. Az osztrák 26. számú gyalogosezred egyenruhájának gombja 1826-ból.” (...) A tanárok csak elbámultak. Csakugyan bevallották, hogy a gombon, mielőtt összelapították, volt egy 26-os szám. Íme, ilyen volt a különös ember a maga sokféle tudásával.”

Gondol nem szerette a zajos társaságokat és az utcai életet, de a kisebb, szellemes társaságokat szívesen kereste, ahol játszott is alkalomadtán: sakkot és tarokkot. Kedvelte a jó borokat.

Iváncsán legkedvesebb foglalkozása a sétálás volt, hiszen idős korában már olyan rosszul látott, hogy nem vadászhatott. Séta közben gyakran szóba elegyedett a falubeliekkel is.

Sosem nősült meg. A Dunántúli protestáns lapban így írtak róla: „A házasélettől, hogy mi tartotta vissza, nem tudni. De az fölöttébb szembetűnő, hogy a múlt század 40-es éveinek férfiai közül oly sok maradt nőtlen. Mintha a forrongó események ideális hevületében a nemes vágyak szárnya kerülte volna Himen oltárait.”

„Jelleméről szólva meg kell emlékeznünk nagyfokú takarékosságáról, mely ha nem fajult is annyira, hogy a tisztes megélhetés megkövetelte kiadásokat is megtagadja, kétségtelenül nagyobb fokú volt, mint azt anyagilag biztos helyzete szükségessé tette volna. Aligha tévedünk, ha takarékossági hajlamát a pályaválasztásnál felemlített azon törekvésével magyarázzuk, hogy magának öregkorára biztos megélhetést biztosítson. Mint vörös fonál húzódik végig egész életén az aggkor esetleges anyagi nélkülözéseitől való félelem” mondja róla Antal Géza.

 A Dunaántúli protestáns lap szerzője inkább csodálta a „puritán jellemű református ember” takarékosságát: „Takarékosság! Ez sokak szerint nem is erény, hanem észszerű kötelesség. Némelyeknél pedig olyan fogalom, amely tetszés szerint nyújtható vagy összeszorítható, tehát közel esik a hibához. A mai kor gyermeke csak azt a takarékosságot ismeri, amely a fösvénység útján halad, vagy amely az utódok jövőjéről gondoskodik. Egy nemes eszméért megvonni magától a kényelem kiadásait, — manapság nem klasszikus, de naiv jellemvonás. Ilyen manapság az erkölcsi ízlés. De nekünk szebb, és százszorta szebb az a takarékos jellem, mely fillért fillérre halmoz, hogy életében tehessen jót a szegényekkel, a rászorultakkal.”

Érzésem szerint Antal közelebb járhatott az igazsághoz a takarékosságról szólva, ami talán egy -ki tudja milyen okból származó- egzisztenciális szorongás miatt alakult ki. Kicsit életszerűbbnek tűnik a gondolat, mint a hálás reformátusok klasszikus jellemrajza.

Gondol vagyona

De miért voltak hálásak a protestánsok Gondol Gábornak, miért írtak róla gyönyörű nekrológokat, miért méltatták annyira klasszikus jellemét? Tiszteletük mellett szerepet játszott az is, hogy „az elhunyt nemes férfiú nagylelkűségének fényes tanujelét adta végrendeletében, melyben 150.000 korona értékű vagyonát a pápai ev. ref. főiskolára hagyományozta oly kikötéssel, hogy annak életfogytiglani haszonélvezete unokaöcscsét illeti meg.” írta a Székesfehérvár és vidéke című lap. Végrendelkezése nem volt váratlan, a Budapesti Hírlap szerint már „többek előtt néhány hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy vagyonát a pápai kollégiumra fogja hagyni.” Ez a vagyon ma, 2023-ban átszámítva körülbelül 385.950.000 Forintnak felel meg. Ebből „vélhetően hagyott valamit a Bélley-család számára is”, írta a Székesfehérvár és vidéke.

Egy 1889. 02.22-én keletkezett kimutatás a kataszteri birtokívek összesítéséről -melyet Bircsák Lajosné dolgozott fel Parasztbirtokok Iváncsán a XIX. század második felében című munkájában- azt mutatta ki, hogy Gondol Gábor birtoka 149 kataszteri hold volt, vagyis nagyjából 86 hektár. Hogy ez a szám változott-e az évek során, nem tudni. Az biztos, hogy birtokát kiadta: több, kisebb részben a község kisgazdái bérelték, írta róla a Budapesti Hírlap.

Környezete

Háza a mai Fő utca 139-141-es házszámok alatti telken, az utcától 30-40 méterrel beljebb állt, tudtam meg Bircsák Lajosnétől. „Lakásának se kapuja, se kerítése. Minden szobájának ajtaja, ablaka törve, zúzva, lyukas, korhadt, rég elavult. Közeli rokona nem volt a közelben, vendég ritkán látta. Csak egyetlen szobája volt tűrhető állapotban. (...) Udvarát felverte a gyom. Cselédet nem tartott maga körül. Senki se volt állandóan körülötte. Az volt öregségére az elve, hogy az embernek úgy kell élni, mint az ősembernek. Mint a szarvasnak és az oroszlánnak. Az oroszlánnak sincs szobalánya, inasa, szakácsnéja, mégis megél emberségesen addig, míg kora miatt megérdemli. Az ember talán hitványabb volna az állatnál? (...) Házához rézsútosan átellemben lakott valamiféle gazdája. Ételt onnan hordták át neki a kellő időben. Ennyiben mégis eltért az oroszlán szokásától. Eltért abban is, hogy ő télen mégis fűtött. De maga fűtött, ezt se bízta másra.” írta le Eötvös. Ennek kissé ellentmond, hogy a Budapesti Hírlap cikkében (1904.12.29.) azt állítják, voltak cselédei, majd szintén a Budapesti Hírlap egy későbbi cikke szerint (1905.01.08.) nem. A Magyarország című lap ’04.12.29-es számában úgy tudosít, kevés cselédje és egy házvezetőnője volt.  Véleményem szerint Eötvös leírásából kell kiindulni, aki közeli ismerősként írt Gondolról, így valószínűleg állítása igaz lehet. Mindenesetre komolyabban vehető, mint a gyilkosságról egy-két nappal később hírt adó újságok, akik ki tudja, milyen forrásból dolgoztak. Gondol takarékossága sem támasztja alá, hogy cselédet tartott volna, valamint Bélley Lajos (a fent említett gazda) és annak családja valamelyest el is látták.

A gyilkosság

A bűntény fölfedezése előtt fél órával Gondol Gábor a református egyház harangozójánál időzött, ahonnan este fél hétkor távozott, hét órakor pedig már agyonlőve találták. Utoljára a hatvanéves Bélleyvel találkozott hazafelé menet. Bélley kezelte egész gazdaságát és látta el gondozását, élelmezését is. A gazda ígérte neki, hamarosan átküldeti a vacsorát a cseléddel.

A 14 éves leány állítólag félt a sötétben, gazdáját kérte meg, kísérje át őt a méltóságos úrhoz az úton. Bélley átkísérte egy darabon, majd hazafelé fordult. Vissza sem ért egészen, már hallotta a feldúlt kiáltást... A gyilkosság tehát az alatt a rövid fél óra alatt történt, míg Bélley Gondol vacsorája átküldéséről intézkedett, foglalta össze a Pesti Hírlap.

Miután a leány föllármázta az egész falut, megérkezett a község elöljárósága Huszár Gyula jegyzővel. Megbizonyosodva arról, hogy Gondol meghalt, értesítették az adonyi Járásbíróságot és az adonyi csendőrséget. Még az éj folyamán kiszállt Borsiczky Imre dr. járásbíró és Lista József csendőr járásőrmester, akik embereikkel kiegészülve elindították a nyomozást. A következőket állapították meg: a gyilkosságot valószínűleg egy „helyi viszonyokkal járatos” egyén követte el, aki „belopódzott a falu végén levő magányos kúriára s bevárta, mig a házban minden elcsendesedik s akkor egy alkalmas pillanatban követte el véres tettét.” A lövés az udvarból érkezett, az orgyilkos valószínűleg a „lakosztály előtt lévő födött folyosón” rejtőzött el. Az eset nem rablógyilkosság volt, a házban mindent rendben találtak, nem hiányzott semmi.

Másnap, karácsony első napján végezte el a boncolást Vajda Kálmán dr. és Sajgó Gusztáv dr. „Megállapították, hogy a lövés, mely mintegy tíz lépésnyi távolságból történt, a hátát érte s föltetlen halálos volt, mert a tüdőt egészen összeroncsolta. A fegyver, amelylyel a gyilkosságot elkövették, söréttel volt töltve. A lövegből tizennégy darab serét hatolt az áldozat testébe. A lőfegyver régi elültöltő, fojtásos vadászfegyver lehetett. Hogy a lövés zajára nem lettek figyelmessé az emberek, onnan van, hogy karácsony előestéjén szokás a faluban lövöldözni. Mondják is többen, hogy hallottak ugyan lövést, de éppen az ünnep miatt nem tűnt föl senki előtt gyanúsnak.”

Az adonyi járásbíróság 1908-ban. Talán még 1904-ben is hasonlóan nézett ki... A képeslap a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteményéből származik

A nyomozást később a Székesfehérvári Ügyészség vette át, ahol Ujházy Sándor főügyészhelyettes rendelt el további vizsgálatokat, írta a Budapesti Hírlap, még 1904-ben. A Magyar Nemzet szerint Mendelényi László dr. alügyész a helyszínen kihallgatásokat végzett.  A következő év áprilisában így számolt be a fejleményekről a Székesfehérvár és Vidéke című lap:

„A legszélesebb körű nyomozás sem tudta eddig a tettes kilétét kideríteni. A gyanú kezdettől fogva Bélley Lajos odavaló gazdára irányult (...) Gondol Gábor egy ízben arról beszélt valakinek, hogy a tavasszal meg akar Bélleyéktől szabadulni s Baracskán lakó rokonaihoz költözik. E tekintetben az volt az alapja a gyanúnak, hogy Bélleyék féltek a már régebbi s reájuk kedvező végrendelet megváltoztatásától s ezért Bélleynek érdekében állt, hogy az öreg urat eltegyék láb alól. Továbbá a folyosón talált puskafojtás egy foszlánya egy szabónak az állítása szerint ugyanabból a szövetből volt, amelyből Bélley ruhája készült. Végül Bélley számadásai és öreg úr által Bélleyéknek adott összegek közt némi differencia látszott fenforogni. Mindezek alapján Mendelényi László alügyész Bélleyt január 8-án Iváncsán, ahol a vizsgálat megejtése végett kint járt, letartóztatta s Fehérvárott vizsgálati fogságba helyeztette, sőt február közepén letartóztatták Dobozi Ferenc büntetett előéletű gazdát is, aki állítólag mint Bélley eszköze, a kieszelt gyilkosság végrehajtását magára vállalta volna. A vizsgálat azóta nagy aparátussal folyt, azonban a bíróság a legjobb igyekekezete mellett sem volt képes a bűnösséget Bélleyre, vagy családjára, esetleg bűntársaira rásütni. Kiderült, hogy Bélleyéknek nem volt okuk Gondol Gábor elpusztítására. Ha az elköltözésétől féltek volna, akkor is különös lett volna, hogy már fél évvel előbb meggyilkolják az amúgy is törődött aggastyánt. A töltésfojtás és Bélley mellénye közti hasonlatosságot más oldalról megcáfolták. A számadásokban való külső eltérések is más okra voltak visszavezetendők, amennyiben Bélleyék nem szívesen adták tudtára a világnak, hogy az öreg úr őket anyagilag támogatja. A bíróság nem tehetett egyebet, minthogy Bélleyt és Dobozit szabad lábra helyezte. A titokzatos eset okát most már a véletlenben is keresik. Karácsony estéjének ünnepén ugyanis a legények lövöldözni szoktak s nem lehetetlen, hogy valamelyik ügyetlenül irányzott lövés okozhatta az öreg úr halálos sérülését. A vizsgálatot azért más irányba is folytatják.”

„Nincs kizárva, hogy a gyilkosság bosszú műve volt.” fogalmazott a Budapesti Hírlap. Az igazság az, hogy semmi sincs kizárva. Egy magas pozíciójú embernél, aki aktív életében számos magasrangú emberrel állt kapcsolatban, kiterjedt rokonsággal bírt, vagyonos volt és befolyásos, bármi megtörténhetett. Ember volt: lehettek konfliktusai, sérelmei, bánthatott másokat önszántából vagy anélkül... Mint például 1895. áprilisában is, amikor egy nagyszámú küldöttség vezetőjeként és szószólójaként hajtott a megyeház elé és követelte az akkori iváncsai jegyző, Fejérvári József eltávolítását... Halálának okát már sosem tudhatjuk meg.

Akit holtában is megloptak

Gondol Gábort 1904. december 28-án, szerdán délután temették el az iváncsai református temetőben nagy részvét mellett. A Dunántúli Református Egyház 1905. augusztus 20-án díszes síremléket állított Gondol sírjára, melyet Havranek Antal szobrász készített. A síremlék fekete svéd márványból készült, kemény talapzaton álló, piramis alakú volt, vasrácsozattal körbevéve. A következő feliratot vésték rá: „Gondol Gábor 1824—1904. A pápai ev. ref. főiskola egykori tanára és nagy jóltevője áldott emlékének a dunántúli ev. ref. egyházkerület.“ írta a Dunántúli Protestáns Lap. A svéd márvány síremlék sajnos már nincs meg, körülbelül 50 évig tisztelgett az elhunyt emléke előtt, majd az iváncsai reformátusok pénzhiány miatt eladni kényszerültek és ravatolozót építettek belőle. Gondol új, szerény síremléke azóta is ott áll a temetőben elszigetelten egy nagy fa alatt.

Nyugodjon békében!