Olyan régen nem írtam semmit már... A palánták, a kert teljesen leköti a gondolataimat, de amikor egyik este kertészkedés közben belerepült a hajamba egy száguldozó kis helikopter, eszembe jutott, hogy Papa hogyan mesélt a "csimbókokról", "csimbókozásról" a könyvében, amelyben iváncsai gyermekkora fontos pillanatait idézi meg. Szeretném megosztani ezt, érdemes elolvasni. ...Még elöljáróban: milyen mások lehettek ezek a kb. 100 éve született gyerekek a mostaniakhoz képest... Meglepődnék, ha 50 év múlva mondjuk Lukács fiam memoárjait olvasva a bogárvadászat helyet kapna az emlékek között...

"A kora tavaszi hónapok varázsa, a tavaszi naplemente az iváncsai gyerekeket is vonzotta a szabadba. Amikor híre járt, hogy valaki már látott csimbókot, akkor alkonyattájt ellepték a gyerekek -fiúk és leányok egyaránt- a füves területeket, az alszegiek a Pajorhegy környékét, a katolikus templom környékiek az Elek-féle legelőt, a Hangya-táján élők a Belmajort és megkezdődött a csimbókkeresés.

Ez a csimbók, melyet nagy előszeretettel neveznek nálunk is így, tulajdonképpen se nem csimbók, se nem cserebogár, hanem gabonaszipoly.

Kisebb kettes-hármas csoportokra szakadva pásztázták a gyerekek a hagyományos csimbókjárta területet és kórusba mondták a jól ismert mondókát, "Csimbók, cserebók, hát a tököd merre lóg?", amikor aztán meglátták felrepülni, mindenki utána vetette magát: ki sapkával, ki ütőronggyal igyekezett a csimbókot leütni, volt aki úgy vetette rá magát a le-le szálló csimbókra mint egy jó futballkapus a labdára és egymással is közelharcot vívtak a csimbókokért.  Akinek sikerült megszerezni, az diadalmasan helyezte el a csimbókozó üvegébe vagy edényébe. Amikor a bogár valakinek a birtokába került, vagy eltűnt a láthatárról, kezdődött elölről a mondóka, hogy csimbók-cserebók. Jó idő esetén az első csimbók feltűnésétől számított 4-5 nap múlva megkezdődött a dömping. Ilyenkor már csalogató mondóka nélkül is volt csimbók.

Amikor késő este a gyerekek az agyonrohangálástól csuromvizesen hazakeveredtek, büszkén mutatták az otthoniaknak a zsákmányt, az edényben nyüzsgő-mozgó csimbókhadat. Ilyenkor rendszerint ha csak nem maradtak túlságosan későre, dicséretet is kaptak, bár a dicsérgetés a falusi házaknál nem volt szokás. Másnap reggel aztán édesanyjuk a csimbókokat leforrázta és nekiadta a tyúkoknak. Ha nem forrázták le, nem ehették meg a tyúkok, leforrázva viszont annyira szerették, hogy csak beosztva lehetett nekik adni, mert annyit ettek különben belőle, hogy megzabáltak tőle. A gyakorló háziasszonyok szerint a csimbókevéstől jól tojtak a tyúkok. Másnap aztán kezdődött előlről a csimbókozás, amíg csak a szezon -rajzási idő- tartott. Nagyon-nagyon jó és mellékesen hasznos játék volt a csimbókozás. Akiben csak egy csepp vér volt, az semmi pénzért nem maradt volna le róla." 

/Király György: Századfordulótól a fordulat évéig II., Játék és szerelem, Csimbókozás/

Illusztrációk: Arcanum adatbázis

Egyébként a hazánkban megtalálható számos cserebogárfaj közül a legismertebb a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). Fejlődési ciklusa három évig tart, ezért jellemzően háromévente figyelhető meg komolyabb rajzás. (Ha jól sejtem, az idei nem a harmadik év... most kevesen vannak). Imágója a fák, cserjék leveleit pusztítja, ennél azonban nagyobb bajt csinál a pajor, amely tulajdonképpen a bogár lárvája (egyéb népies nevein: csimasz, pajod, pata). Szinte minden gazdasági növény gyökerét károsíthatják és károsítják is.

Ha már Pajor... Vajon a Pajorhegy elnevezés nekik "köszönhető?" Azt hiszem, ennek utána kell járni.

A Tinta blogon találtam egy érdekes cikket  A cserebogár költészetünkben a címe, szerintem érdemes elolvasni.