Nagyapám, Király György, Századfordulótól a fordulat évéig című könyvében így emlékszik a harmincas években töltött iváncsai tavaszokra:

"Valahogy az ibolya keresése a tavasz feletti öröm jelképe volt az észak mezőföldi községekben, így Iváncsán is. A gyerekek keresték-kutatták a fakó színű ibolyát a legvalószínűbb helyén, a Gurgyó lankás oldalában. Mintha csak az Isten azért teremtette volna ide a Gurgyót a faluba- a Kispestiek szájába- hogy a gyerekek könnyen találjanak rá a sokszor megénekelt és a szívünkhöz oly közel álló igénytelen kis növényre. 

A kép forrása: Arcanum adatbázis

Miért éppen itt, a Gurgyóban nyújtja a természet oly gazdagon az ibolyát és miért nincs egy szál sem a többi járóban? Ezzel akarta tán megkülönböztetni a többitől, mint a Temetőjárót nagyságával, a Vörösjárót a vörösszínű lösszfalával vagy a Pajorhegyi járót a liciummal... Vagy talán az elmúlt századokban itt, a Gurgyóban húzódó putrik lakói telepítették "füstös gombáik" környékére az ibolyát? Ki tudná ma már megmondani.

Persze volt még másutt is ibolya -a töltés oldalában- de ide már nemcsak a gyerekek jártak ibolyázni, hanem a leányok-legények is vasárnap délutáni korzóik során. Az Adony felöli déli töltésen nem volt egy szál sem, de annál dúsabban lehetett találni az Iváncsa felöli töltés minden részén. Vajon miért volt kedvesebb a fiataloknak az itt szedett, keresett, talált kis vad ibolya -ahogy errefelé nevezték- a maga kis igénytelen, fakó, kékesszürke virágaival- mint a faluban a minden kertben pompázó nagyvirágú, lila és a virágait oly büszkén tartó fehér ibolya?

Ki tudja minek örültek tulajdonképpen... A kis védtelen ibolyának, a tavasznak, vagy az örök ifjúságnak, mely visszatér mindenkoron mint a tavasz és az ibolya, mely mindig más és mégis örök." 

Ma tettünk egy sétát a Gurgyóban és találtunk is néhány szál ibolyát -habár ez még nem a főszezon. A képek ott készültek. 

Egyéb érdekességek az ibolyáról:

A Búvár magazin 1938-ban Csapó Józsefre hivatkozva idézi a következő „gyógymódokat":
„Forró betegségben és hagymázban levőket hasznos ez virágra öntött vízzel itatni” valamint „szélütés után való fájdalmak ezen italtól megszűnnek”. Hozzáteszi: „A viola virágait nem kell sohasem forralni, hanem csak forró vízzel leönteni.”
Ibolyával kapcsolatos hiedelmek (a teljesség igénye nélkül) szintén a Búvár magazin nyomán:
„Aki az első ibolyával megdörzsöli a szemét, azt egész éven keresztül kerüli a betegség vagy pedig, aki ibolyagyökeret köt a lábára, azt senki sem éri utol.”
Az ibolya gyógyászatban, gasztronómiában, illatiparban való felhasználásáról, régi idők ibolyakultuszairól rengeteg további érdekességet lehetne írni, helyette néhány linket ajánlanék:
-Sissi (Erzsébet magyar királyné) rajongása az ibolya iránt, az ibolyafagyiról a kiváló Agytágító podcastban: ITT
-Kandírozott ibolya és ibolyaszörp receptet ezen az oldalon találtam
-Gyógynövényként való felhasználása, gyűjtési ideje, módjai, védett ibolyfajták a naturportalon
-Napóleon és az ibolya ITT 

A Herkules szobornál -naponta többször akár- elhaladtam anélkül az elmúlt lassan 23 évben, hogy rendesen megnéztem volna őt... Pedig mennyi minden történt velem abban a parkban... Volt randim Herkules mellett, kergettem a gyerekeimet a szobor körül és próbáltam őket visszatartani attól, hogy leszedjék a virágokat (legalábbis ne mindet), vagy épp násznép tagjaként várakoztam mellette, hogy valaki életének fontos pillanatánál ott legyek majd a házasságkötő teremben. Aztán egyszer csak megnéztem és rácsodálkoztam.

-Ki vagy te és mit csinálsz itt? –kérdeztem tőle hirtelen.

-Helló! Herkules vagyok. Szobor. Épp megölöm a lernai hüdrát.

-Az jó. -válaszoltam neki majd hazamentem. Mivel Facebook-on nem volt fenn, kicsit utánanéztem és –kérdeztem Herkulesnek, a következőket találtam róla:

Herkules szobra átadásakor és 2023. januárjában

A szobor valószínűleg a XVIII. században készült, A XX. század elején Budapesten a Krisztina körút 55. alatti Karátsonyi-palota előkertjét díszítette. A 30-as években a Karátsonyi család évek óta tartó hanyatlása miatt, adósságai rendezésére fokozatosan megvált értékeitől, a palotát '38-ban elbontották. Ezekben az években vásárolta meg az iváncsai Elek-család Herkulest, ami alsó-besnyői birtokukra került.

A Karátsonyi-palota főhomlokzata előtt álló Herkules

A vagyonos Elek Ferencet háború után ellehetetlenítették, birtokát "szocializálták". A szobor valószínűleg ekkoriban roncsolódhatott. A besnyői TSZ területén hányódó csonk elszállítására Bircsák Lajos kért engedélyt a '80-as évek elején, amit meg is kapott, a szobor az akkor még a református templom mellett álló Helytörténeti Gyűjteményhez került. Eredetét, valódi állapotát Fürész Gyula igyekezett kideríteni, aki több fotót is fellelt. A Helytörténeti Gyűjtemény költözésével Herkules is az egykori Községházába került. 2000-ig várta jobb sorát, amikor a Millennium évét az Önkormányzat maradandó módon kívánta megünnepelni. Bircsák Lajosné felvette a kapcsolatot Melocco Miklós, iváncsai kötődésű szobrászművésszel majd elindult a Kamaszok díszkút tervezése. "Mellékesen" Herkules dolga is szóba került Meloccóval, aki a Reneszánsz kőfaragó Rt-t ajánlotta megoldásként. Az ott dolgozó Illyés András szobrászművész állította helyre Herkulest, akit 2000. augusztus 20-án avattak fel a Kamaszok díszkúttal együtt. A szobrot 2020-ban Richter Ferenc velencei kőfaragó felületkezelte.

Csonkból félistent csinálni

Illyés András megkeresésemre elmesélte, hogy a szobor felújítása nagy munka volt és viszonylag kevés idő állt rendelkezésre, 2000-ben, nyár elején kezdték meg a restaurációt Ürömön, ahová daruskocsival szállították el a szoborcsonkot a legnagyobb körültekintéssel, nehogy szállítás során tovább sérüljön. Első feladatuk a szobor alapanyagának meghatározása volt, kiderült, hogy horvát mészkővel van dolguk. A szobor akkori állapotát Illyés egy olvadt fagyihoz hasonlította, szinte teljesen formátlan volt. A végtagok, a fej, a hüdra sem voltak meg. Herkules bunkót tartó keze volt ép könyékig illetve az oroszlánprémen lévő, Herkules testén összefonódó mancsok. Érdekes gyanúját is megosztotta velem a szobrászművész: elmesélte, hogy a felújítás során a szobron vésőnyomokat talált, ami tudatos rongálásra utal. Sajnos gyakrabban találkoznak ezzel a restaurátorok, mint gondolnánk, tette hozzá.

Herkules csonkja valamikor a '80-as években

András nagyrészt szabad kezet kapott a szobor új vonásainak megalkotásában. Néhány sötét, távoli, nem fókuszált fotó állt rendelkezésére a szobor eredeti állapotáról, ez kevés segítséget nyújtott csak, így a szobor egyik feltételezhető mintájára, egy müncheni alkotásra hagyatkozott illetve a klasszikus ókori szobrokra. Mérges, ordító arcot formázott a harcoló félistennek. Az azonosítható anatómiai pontok voltak a segítségére a test felépítésében. Cementkötésű, vízáteresztő terzithet épített fel fémvázra „mint a kőművesek a vakolatot”, majd csiszolással finomított. Herkules egy impregnáló réteget is kapott, ami védi a fagyoktól, az esők savas-kénes hatásaitól.

De mi az a hüdra és mit ártott Herkulesnek? Mit látunk a szobron?

Herkules, görögül Héraklész, Zeusznak és Alkménének halandó gyermeke a görög mitológiában, aki földi élete küzdelmeivel érdemelte ki a halhatatlanságot. Tizenkét feladatot kellett elvégeznie, hogy részesülhessen az örök életben. A hüdra (egy kilencfejű víziszörny) megölése a próbái közül a második volt. Herkules unokaöccse, Iolaos segítségével indult a szörny ellen. A hüdrát tüzes nyilakkal kényszerítette, hogy előjöjjön rejtekéből, majd buzogányával igyekezett leütni a bestia nyolc halandó és egy, halhatatlan fejét. (Ezt a pillanatot ábrázolja a szobor). Sajnos ez nem sikerülhetett, mert minden leütött fej helyére két másik nőtt. Közben a hüdra mellett egy óriási rák is megtámadta a hőst, aki nem győzte egyedül. Iolaos felgyújtotta a közeli erdőt és tüzes üszökkel égette ki a leütött hüdrafejek tövét, hogy ne tudjanak újra nőni. Herkules végül az utolsó, halhatatlan fejet is lecsapta. Elásta és sziklát hengerített fölé.

A hüdrát és a buzogányt már értjük a szobron, de az oroszlánpalást még magyarázatra szorul. A Herkules hátát borító bunda a hős tipikus kiegészítője, egy Herkulessel tizennyolc éves korában megesett történetre utal, amikor a kithairóni oroszlánt ejtette el, amely az Amphitryón és a Thespios marháit tizedelte. Héraklész megölte, megnyúzta, ezentúl pedig bőrét bundaként, levágott fejét pedig sisak gyanánt viselte.

Herkules hátulról, 2023. januárjában. Hátán az oroszlánprém

Mit üzen nekünk a szobor?

Héraklész az apotheósis, a földi szenvedéseket vállaló hőst jutalmazó istenülés mintája, a halál felett győzedelmeskedő emberi kiválóság szimbóluma. A héraklési eszmény követelménye: úrrá lenni önmagunk felett. Héraklész példája tehát az istenek közé emelő emberi érdemet hangsúlyozza, aki kiállja a ráosztott próbákat (tizenkét munka). Milyen érdekes, hogy ez a szobor ezen a ponton dupla szimbólummá válik: önmagában is az, de saját történetével, megsemmisülésével majd „újjászületésével” még inkább.

Herkules népi hős, nem elvont eszmény, a természetet leigázó (szörnyeket ölő) és a társadalmi igazságtalanságok ellen is fellépő (gonosz királyokat is móresre tanító) alak. Ideális példakép, nagyonis szobornak való.

Az okos gondolatok forrása: Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia című munkája és Bircsák Éva néni. Köszönöm a képeket és a segítséget! 

Érdekes cikket találtam a Budapesti Hírlap 234. számában, 1893. augusztus 25-éről, A nagyatya temetője címmel:

"Schiffer József iváncsai (Fejérm.) földbirtokos a falunak telket ajándékozott temető számára. E hó 19-én –mint tudósítónk írja- Schiffer Jenő V. gimnazista, ki nagyatyjánál Iváncsán töltötte a vákációt, fürdés közben a Dunába fuladt. A nagyatyja által ajándékozott temetőnek ő lett az első lakója."

A zsidó temető évek óta pusztuló, gondozatlan sírjai közül három-négy maradt meg és őrzi tovább az oda temetettek emlékét. Csodálatos módon az egyik Schiffer József, a nagyapa, a föld egykori birtokosának és adományozójának sírja. A képek ma készültek. Sajnos a héber véset számomra több okból kivehetetlen, talán valaki el tudja olvasni.

Érdekes, hogy Jenő halotti anyakönyvében a temetés helye Adony, talán az a földterület akkor közigazgatásilag Adonyhoz tartozott.

A halotti anyakönyvet nézegetve családi tragédiák sora rajzolódott ki Schifferékről. A 16 éves Jenő vízbe fulladása előtt 1887-ben öccse, a kis hároméves Schiffer Vilmos hunyt el torokgyíkban, '88-ban öt és fél éves testvére Ernő himlőben. Édesanyjuk, Schiffer Miksáné Braun Roza már '87-ben özvegy. Talán pont férje korai halála miatt szorult iváncsai apósa segítségére.

Elhagyott kalapot és kabátot talált Füssy András gazda az iváncsai határban 1893-ban, tudosított a Székesfehérvár és vidéke című lap. Füssyt rossz érzés kerítette hatalmába az elhagyott öltözék láttán így azokat az iváncsai községházhoz vitte, ahol az elöljáróság átkutatta a kabát zsebeit. Egy pakli dohány papirosára, ceruzával írt búcsúlevelet találtak benne:

Kedves feleségem Tillinger Juszti

Tisztellek és nagyon sajnálom, hogy veled tovább nem élhetek és azt sem tudhatom, hogy fiu vagy leányod született-e? De ugy gondoltam el magamba, hogy igy vetek véget a sokféle bajnak, mely előbb-utóbb életembe került volna. Isten veled kedves feleségem, Isten veled, Magyar hazám! Dein Pál.

Mint kiderült, az öltözék Dein Pál, iváncsai lakós tulajdona, aki hónapokkal korábban eltűnt a faluból, ahol tudni vélték, hogy Dein az igazságszolgáltatás elől menekül. Az adonyi főszolgabíró rájött, hogy a férfi lopott, rabolt és valószínűleg egy gyilkosságot is elkövetett, ez lehetett az említett „sokféle baj”. Egyesek szerint Dein a Dunába ölte magát végső elkeseredésében, mások viszont újabb szélhámosságot, a hatóság félrevezetését látták a történet magyarázataként, hozzátéve, hogy nehéz elhinni, hogy a 30 éves, életerős fiatalember a Dunába ugrott volna.

Kiegészítés: amit Pál valószínűleg nem tudott meg, az kiderül számunkra az adonyi katolikus születési anyakönyvből: lánya született, Mária, 1893. augusztus 30-án.