Valentin nap alkalmából felütöttem Papa krónikáit és megnéztem, mit találok benne a szerelemről, ismerkedésről, házasságról (ha már saját tartalmat csinálni nincs időm...) Tehát így ír Király György a Századfordulótól a fordulat évéig című könyvében a régi iváncsai szerelmekről, olvassátok :)

Szerelmesek 1935-ben. Fortepan/ Fortepan

Ismerkedés

A leányoknak nem volt szabad -még az 1920-as években sem- a legényeket tegezni, de a legények viszont tegezték a leányokat.

Ha a legényeknek valamelyik leány tetszett, annak kalapot emelt, de a többire rá se nézett az utcán.

Minden leányt úgy ajánlottak -a rokonság- és ha már ismerték egymást, ha az megfelelt az öregeknek is, akkor már viselkedhettek úgy, mint ismerősök.

Persze a legényeket is úgy ajánlották.

A leány, ha ismerte a legényt, a kapuba kiállhatott és ott beszélgethettek, természetesen csak akkor, ha mindkét nembeli fiatal szüleinek is megfelelt a másik.

Kalapot emelő fiúk 1925-ben. Fortepan/Fortepan

Leányok-legények kapcsolatának kialakulása a két háború között

A két világháború között a párválasztásnak még a szülők konkrét beavatkozása nélkül is sok akadálya volt. Ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy sok esetben a fiúk -leányok eléggé el voltak zárva egymástól, akkor felmerül a kérdés, milyen úton jöttek létre azok az érzelmi kapcsolatok, melyek alapján a házasság létrejöhetett. Ezen a látszólagos elszigeteltségen még az egyesületek létrehozása után sem történt változás, hisz a létrejött egyesületek -melyek a fiatalságnak mindig csak egy kisebb részét tömörítette, többségében egyneműek voltak.

Ennek vizsgálatánál a problémát különböző nézőpontokból kell megközelítenünk.

 A lakosság jelentős részét az önálló parasztcsaládok tették ki, a család tagjai elszigetelten dolgoztak a saját kisebb-nagyobb birtokaikon, illetve a szorosan vett háztáji gazdaságokban.

Az arató napszámosok családtagjai kisebb-nagyobb munkakollektívákban dolgoztak.

Először nézzük, milyen lehetőség volt a parasztfiatalok ismerkedésére. A megértés céljából látnunk kell, hogy egy-egy családban-társadalmi réteghez való tartozástól függetlenül -átlag öt-tizenkettő között volt a gyermekek száma.

-A fiúnak voltak lánytestvérei, akikhez jöttek annak barátnői

-A fiúnak voltak barátai, akiket meglátogatott, azoknak voltak lánytestvérei, a húgoknak, nővéreknek barátnői, de ez fordítva is állt, vagyis:

-a leánynak voltak fiútestvérei, annak voltak barátai

-a leánynak voltak barátnői, azoknak voltak fiútestvérei és azoknak barátai.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a baráti, barátnői kapcsolatok időszakonként változtak, akkor láthatjuk, hogy igen széleskörű ismerkedési lehetőség volt a parasztfiatalok között. Ráadásul a baráti hálózat fenntartása nem korlátozódott alkalmi rendezvényekre sem.

Alkalmasak voltak ezek a találkozások egymás megismerésére, szokásainak, magatartásának, életrevalóságának megfigyelésére, a kölcsönös szimpátia kialakulására. Ugyanakkor megfosztotta a fiatalokat a gyors, szorosabb kapcsolatok kialakításától, mert gyakorlatilag szinte teljesen lehetetlenné tette még a négyszemközti szóváltást is. Miután kialakult az egymás iránti szimpátia, utána kezdték keresni a kettesben való találkozás lehetőségét.

Melyek voltak ezek?

-Hazakísérés

-Csoportból való kiszakadás

Hazakísérés. A különböző táncmulatságokról, nyilvános rendezvényekről a leány édesanyjának engedélye alapján -amennyiben ebben a fiatalok már korábban megegyeztek -a fiú hazakísérhette a leányt, azonban ilyenkor mindig velük volt a leány édesanyja is. A leány a tánchelyiségből még szükségleteit elvégezni se mehetett ki kísérő nélkül, aki általában az édesanyja volt, de lehetett a nagynénje, nővére vagy -bár ritkábban- fiútestvére is.

Vasárnap délután litániakor, esti istentiszteleteken a különböző szentségimádási alkalmakkor a leányok nagy számban jelentek meg. A fiúk egy része maga is részt vett ezeken a rendezvényeken vagy a templom előtt várta a leányt, hogy hazakísérhesse.

Vasárnap délután a leányok csoportokba verődve sétáltak az utcán, ugyanígy a fiúk is. Miután ”véletlenül” találkoztak, tréfáltak, évelődtek, hancúroztak, majd a leányok hazamentek. A hazamenő leányoknak többségében ilyenkor akadt kísérője.

A parasztlányok általában este vitték a tejet a csarnokba. A kísérő fiú ilyenkor csapódott hozzájuk.

Csavargás a töltésen. Szintén vasárnap délutáni program volt. A fiúk-leányok bandákba verődve mentek a töltésre (az Adony övcsatorna északi, tehát az Iváncsa felőli töltésre) csavarogni. Itt összetalálkoztak és a csoportok együtt mentek tovább. A töltésnek csak a közepén volt jó sétálni, így párokra szakadtak, el-el maradoztak egymástól. Bár a töltés északi oldala tele volt hatalmas bükk- és tölgyfákkal, az aljzat pedig többméteres mindenféle bokrokkal, mégis csak a füves töltés tetején lehetett sétálni, még gondolni se lehetett arra, hogy egy kis árnyék kedvéért lemenjenek a töltés oldalába. Erről gondoskodott a társadalmi erkölcs és a töltés környékét állandóan körülvevő gyereksereg.

Fürdés a Dunán. Nyári hónapok vasárnapi programja. Délután lementek csapatosan fürödni a Dunára. Egy-egy kocsi vitt egy-egy csoportot, fiút-leányt vegyesen. A kocsik kinn maradtak a Kis-Duna partján, a fiatalok pedig irány a sóderos. Sima kavicsos-homokos talaj. Sekély és meleg víz, nagy szabad strandterület. (De kár is, hogy a kavicskitermeléssel tönkretették az iváncsaiak strandját...) Vígan hancúroztak, lubickoltak a fiatalok az átlátszó tiszta vízben. Hogy valakik be ne tévedjenek a szigetbe, arra sok szem vigyázott. (Egyébként is, a szerelem, az intim kapcsolat akkor még magánügy volt és nem tartozott a nyilvánosság elé).

Fürdőző fiatalok 1926-ban. Fortepan/ A R

Beszélgetések. Tavaszi-nyári napokon úgy estefelé a leányok kapáltak-locsolták a ház végénél a virágos kerteket. Az arra vetődő fiúk meg-megálltak beszélgetni a kisajtóban és bizony előfordult, hogy csak az vetett véget az estébe nyúló csevegésnek, hogy a család valamelyik kisebb tagja kiment érte „Idesanyám azt izeni, gyere be”. A szülők sohasem szóltak a leányuknak, nehogy a fiú azt higgye, hogy az ő személye ellen van kifogásuk.

A parasztfiatalokról írtak ha kisebb mértékben is, de vonatkoznak a törpebirtokos és a napszámos fiatalokra is.

Döntő többségben a törpebirtokosok is napszámosok voltak, de azzal a lényeges különbséggel, hogy azok a napszám egy részét annál a parasztnál dolgozták le, aki a földjüket megművelte.

A napszámosok, akik végigjárták Latyaktól Rohodáig az összes pusztákat -Sörkevár, Sinatelep, Kispuszta, Járás, Alsóbesnyő, Felsőbesnyő, Katalin stb. szinte tízéves koruktól kezdve fiúk-leányok egyaránt – közöttük más társadalmi kapcsolatok alakultak ki.

A hosszú út, az aratási együttbandázás a pusztákon, a munkafolyamatokban való közös részvétel (kaszás-kettőző stb.) következtében a kapcsolatok kialakulása gyorsabb és közvetlenebb volt, illetve lehetett. A párválasztás is inkább a közös munka során kialakult kapcsolatokra volt visszavezethető.

Többször szerepelt az előzőekben az ismerkedés szó. Ez a mi viszonyaink között nem szó szerint értendő, hisz a faluban szinte minden fiatal ismerte egymást személyesen az iskolából, családból, utcáról, templomból vagy a szórakozóhelyekről. Ismerkedés alatt a megismerésre való törekvést értettem.

A pusztaiakról és a summásokról nem szóltam, nem szólok. Ott más, számunkra, falusiak számára idegen erkölcsi normák uralkodtak. Egyébként is, Latyak kivételével más puszta nem tartozott Iváncsához, bár voltak béresek Belmajorban is.

Ismertük a pusztaiakat és az egymást váltó summásokat, de kapcsolatunk nem volt velük. Nem voltak idevalósiak.

Intim kapcsolatokról natúrban

A fiatalok közötti nem kapcsolat létesítése gyakorlatilag egyet jelentett a terhességgel, mert a szexuális kapcsolatok terén nemcsak a fiatalok, hanem sok esetben még a szülők sem ismerték a terhesség megelőzésének legelemibb módszereit sem.

Az angyalcsinálásnak becézett tiltott terhességmegszakítás nemcsak büntetendő cselekmény volt, hanem életveszélyes is, mert az angyalcsinálók primitív eszközeikkel nem egy esetben a nő halálát okozták. Nehezítette a helyzetet, hogy amelyik leány teherbe esett, félt szüleitől, szégyellte mások előtt, és igyekezett titokban tartani, ameddig csak lehetett. Azután pedig már nem lehetett rajta segíteni. Ebből következett, hogy a titokban létrejött nemi kapcsolatok következménye lett:

-házasság

-törvénytelen vagy más néven: zabi gyerek

-öngyilkosság

A teherben maradt leányt -az úgynevezett megesett leányt- ha minden egyéb kategória stimmelt még akkor sem biztos, hogy elvette a fiúja feleségül, egy ma már hihetetlennek tűnő indoklással: „A saját kurvámat csak nem veszem el feleségül.” Persze nem ez volt a jellemző.

Ha a szülők kénytelen-kelletlen tudomásul vették a helyzetet, akkor vállalták a gyerek nevelését, a leány pedig eltűnt a látóhatárról, elment Pestre szolgálni cselédlánynak.

Cselédlány 1930-ban. Fortepan/ Lőrinczi Ákos

Ha a leány úgy érezte, hogy nincs kiút, akkor nem maradt más hátra, mint az öngyilkosság. Érdekes módon mégis mindig akadtak leányok, akik megszülték a nemkívánt gyermeket, és nemcsak tudomásul vették, el is fogadták a falu erkölcsi ítéletét, hogy ők a falu szemete. Ahhoz tartották magukat, és ez szerint éltek, úton-útfélen létesítettek kapcsolatokat. A férfiak úgy tekintették őket, úgy tartották számon, még maguk is természetesnek tartották, ha leszólítják őket, akkor menni kell. Szegény megesett leányok felett pedig azok a nők törtek legelőször pálcát, akik hasonló cipőben jártak, de valahogy sikerült nekik megúszni, például házasság útján.

Persze igazságtalanok volnánk, ha az általánosból visszakövetkeztetnénk az egyesre. Sok férfi volt, aki később mégiscsak feleségül vette a tőle megesett leányt, és a gyermeket sajátjának ismerte el. Voltak leányok, akik miután gyermeküket megszülték visszavonultak, minden társadalmi kapcsolatot megszakítottak. Ezeket a közvélemény néhány év után rehabilitálta azzal, hogy „egyszer baszott, akkor is fölcsinálták”. Ezek néhány év múlva rendszerint férjhez mentek és szörnyű erkölcsös asszony lett belőlük.

Néhány gondolatot még a helyi urakról: Vajon a nemi kapcsolatok terén is lenézték a pórnépet?

Hát, ami azt illeti, házasságot ugyan nem kötöttek velük, de egyébként nem irtóztak a szegények leányaitól, feleségeitől. E téren …… vezetett, akinek miután fiúgyermeke született …… (a gyermek Pesten született meg, árvaházban nevelkedett és …… lett belőle). Utoljára apja temetésén láttuk. Az …… úr levonta a következtetéseket, és ezután csak fiatalasszonyokkal tartott kapcsolatot. Így született és nevelkedett fel például …… kakukkfiókaként. Bár kineveztette a csinos fiatal szomszédasszony férjét …… mégsem tudja senki, hogy a …… gyerekek közül melyiknek az apja.

Felvetődhet, hogy miért kell e néhány ezrelékkel egyáltalán foglalkozni, egyetlen helytörténeti munka sem foglalkozik vele. Hát éppen ezért. Ha őszintén akarjuk bemutatni e kor ifjúságát, ez is hozzátartozik a képhez.

Ki az életet, ki a halált

John Everett Millais: Ophelia, 1851-52, olaj, vászon

1. Jóképű parasztlegény volt …… a Fő utcában, de a vékonyka leány, …… se volt megvetendő teremtés a …… táján. A történetünk kezdete szokásos, a fiatalok megismerkedtek, összemelegedtek. A közeli Gurgyó is csábítólag hatott, így aztán megesett a baj. A leány apja, amikor tudomást szerzett leánya állapotáról, no meg arról, hogy az udvarló kezd elmaradozni, elhatározta, hogy rövid úton tisztázza az ügyet.

Zsebre tette pisztolyát és felkereste a fiút. Beszélgettek. Az apa röviden a tárgyra tért. „Vagy elveszed a leányomat vagy agyonlőlek” mondta határozottan, miközben ölébe fektette pisztolyt tartó jobb kezét. Rövid idő alatt tisztázódott a fiú házassági szándéka, az esküvő időpontja és minden egyéb lényeges kérdés. A megállapodásokat betartották és az élet ment tovább.

2. A …… csinos, jó fiú volt. Jó előérzettel választotta meg jövendőbelijét -mert bár ő maga szegényparaszt családból származott- a jómódú …… leányát, …… szemelte ki. A fiatalok megszerették egymást, bár nem lehet tudni, hogy a fiú szerelméből mennyi esett a leányra és mennyi a leány várható örökségére. A leány szülei azonban egyáltalán nem lelkesedtek kislányuk választottjáért, és el is tiltották a további találkozásoktól.

Szegény leány lúgkövet ivott és hetekig szenvedett, mire meghalt. A fiú csak a temetés után -mikor már senki sem volt ott- helyezhette el a leány sírjára a koszorút, melyet a szülők másnap reggel ledobtak róla. Őt okolták leányuk haláláért.

Történtek pedig mindezek az 1930-as évek vége felé és az 1940-es évek legelején.

Házasságok a földön köttetnek

Pár 1910-ben. Fortepan/ Hanser Mária

A különböző nemű fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásáért az iváncsaiaknál a lakosság összetételénél, vagyoni viszonyok különbözőségénél, a felekezeti különbségeknél a lakosság foglalkoztatottságánál és a főváros viszonylagos közelségénél fogva talán több tényező befolyásolta, mint a környező többi településen. Ha azt vizsgáljuk, hogy melyek azok az alapelvek, melyek a fiatalok kapcsolatait befolyásolták, az alábbi fő tételeket állíthatjuk fel.

-Suba a subához, guba a gubához elv itt is érvényesült

-Katolikus katolikussal, református reformátussal köthetett házasságot

Ezeknek az alapelveknek figyelembevétele mellett a fiatalok párválasztása szabadon érvényesült és a szülők nem avatkoztak be a párválasztásba. Szinte teljesen ismeretlen volt a gyerekkorban a gyerekek összeboronálása, az, hogy „ha nem párja cimborája, majd megszokják egymást”. Nézzük meg ezek után, hogyan alakulhatott a „suba a subához, guba a gubához” elv.

-Módos parasztlegény csak módos vagy középparaszt leányt vett feleségül

-Módos paraszt leánya csak módos vagy középparaszt legényhez mehetett feleségül

-Középparaszt családból származó legény választéka szélesebb volt, a módosparaszt leánytól a kisparaszt leányig választhatott

-Középparaszt leánya férjhez mehetett a közép és kisparaszt legényen kívül a nincstelen iparoshoz is, mert az mellett kevesebbet kell dolgozni

- A kis- és törpeparaszt legények „a magukhoz valókon” kívül házasodhattak fel és le egy-egy fokozattal, de köthettek házasságot iparos családból származó leányokkal is.

Általában ugyanez vonatkozott a kis- és középparaszt családból származó leányok házasságkötésére is.

-Iparos legények, ha nem iparos családból választottak feleséget, akkor lehetőleg középparaszt családból származó leányt igyekeztek feleségül venni.

A napszámos családból származó fiatalok részére megengedett volt az egy fokozattal magasabb kategóriával a házasságkötés, de megengedhetetlen volt a „társadalom aljával”, a gazdasági cselédekkel való kapcsolat.

A gazdasági cselédek csak másik falusi vagy pusztai cselédekkel kereshettek tartós boldogságot.

Ezzel az első alapelvünk részleteit tisztáztuk. Így kategorizálta az íratlan társadalmi erkölcs, melyet nem is annyira szülői nyomásra, mint inkább jól felfogott érdekből a fiatalok döntő többsége be is tartott.

Felvetődhet azonban, hogy mi történt akkor, ha valaki fittyet hányt ezekre a társadalmi elvárásokra és „felkapaszkodott” vagy a „pocsolyába keveredett”. Valójában semmi. A szülők, esetleg a rokonok morogtak egy kicsit -ki-ki a vérmérséklete szerint- aztán napirendre tértek a dolog felett, ha a házasság jól sikerült. Ha viszont nem sikerült a házasság, akkor annál többet emlegették, hogy „lám, megmondtuk”.

Felmerülhet, hogy mégis mivel magyarázható, hogy a faluban kialakult társadalmi erkölcs végső soron soha nem ítélte el komolyan a „szabályok” megsértőit. Erre egyetlen elfogadható magyarázatot találunk. Azt, hogy az egész község lakossága a környező pusztákról került be a községbe, ahol cseléd volt, esetleg korábban is a községben volt cseléd. Az emlékek még frissek voltak, a rokoni kapcsolatok élőek.

Kivétel lehetett volna az a néhány lecsúszott hétszilvafás ivadék, azonban időközben ezek felolvadtak (asszimilálódtak) a volt pusztaiak között.

A társadalmi erkölcs szabályait tehát át lehetett lépni, azonban erre csak ritkán került sor. A szabad párválasztás tehát mégsem volt oly szabad, mert a tudatot áthatotta a gazdasági kényszer, az, hogy a házasélet gazdasági alapja a javak birtokában vagy azok hiányában könnyebb vagy nehezebb lesz.

A fiatalok közötti kapcsolatok alakulását még egy másik tény is bonyolította, ami miatt szándékosan nem használtam a falu 99%-a parasztlakossága fiataljai között a réteg, a kaszt vagy elkülönülés fogalmát. Mert ilyen itt elenyészően kismértékben fordult elő. A napszámos és a módosparaszt gyerekei együtt tanultak és játszottak színdarabot, együtt jártak a bálba, együtt rendezték a szüreti mulatságot és a legtöbb esetben együtt lucáztak, betlehemeztek, bandáztak. A házasság az persze más.

A megosztottság másik oka az volt, hogy a lakosság több, mint 50 %-a katolikus és közel 50 %-a református volt, hacsak nem számolom azt az 5-10 családnyi zsidót.

A katolikusok-reformátusok között jó kapcsolat volt és az 1930-as évekig szinte csak annyi volt a különbség, hogy a fiatalok egy része az egyik templomba járt, a másik része a másikba. A felekezeti egyesületek létrehozásával bár ez a harmonikus kapcsolat megbomlott, közöttük villongás nem volt -ezzel a két felekezet egyházatyái szórakoztak. A különböző felekezetű fiatalok közötti házasság azonban tabu volt és ennek áthágóit már nemcsak a közvetlen hozzátartozók nehezményezték, hanem elítélte a társadalmi erkölcs is.

Bár voltak vegyes házasságok, ezt általában sem a kiadó, sem a fogadó felekezethez tartozók nem nézték jó szemmel, annak ellenére, hogy az ellentétek kialakulásának eredeti okára emlékeztek volna. (A XVIII. században még a község gazdái, tulajdonosai a református kisnemesek, szolgáik pedig a katolikus jobbágyok voltak.)

Volt még két vékony réteg, melyről idáig nem történt említés. Az egyik ilyen csoport volt az állami alkalmazottak köre: a vasutasok, postások, csendőrök, rendőrök, fináncok családtagjai. Ezeket a közvélemény abban a közegben tartotta számon, melyből kikerültek, hacsak körülményeikben valami lényeges változás nem történt, bár ők inkább az iparosok csoportjába igyekeztek magukat több-kevesebb sikerrel besorolni.

A másik szintén vékony réteg volt a falusi értelmiség. Az értelmiségi fiatalok közül a férfiak egy része igyekezett jobbmódú parasztleányt elvenni feleségül, mint például a ……, míg mások jobbmódú értelmiségi leányokat, pl. …...

Az értelmiségi leányok minden körülmények között igyekeztek értelmiségi férfihez menni feleségül, és ha ez nem sikerült, akkor inkább pártában maradtak sem minthogy rangon aluli házasságot kössenek. Pl.: …... Ez alól csak nagyritkán akadt kivétel.

A rejtély megoldódik

Táncmulatság. Fortepan/ Baráth Endre

Az egyik leány anyja panaszkodott, sehogyan sem érti, hogy lehet, hogy a leányát fölcsinálták, amikor nem jár egyedül sehova, de ha valahova megy is, ő mindig vele megy, és ilyenkor mindig zárt bugyi van rajta. Otthon is szóba került az asszony panasza, hiszen úton-útfélen hangoztatta az eset érthetetlenségét. Az egyik lány is nyaggatta bátyját, ha tudja, magyarázza meg neki. Jó, mondta a bátyja, majd legközelebb megmutatom. Sor is került rá nem sokkal később még 1921-ben az egyik alkalommal, hogy bál volt a Jakab-féle kocsma udvarán.

A bátyus, amikor már jól előre haladt az idő, felkérte húgát táncolni és közölte vele: „Most egy darabig nem adlak oda senkinek és figyelj!” Azzal kitáncoltak a tánctér hátsó szélire, oda, ahol már alig volt fény. Kitértek a menetből és végig csak a sötét rész peremén táncoltak. Egy-egy tánc általában fél óráig tartott. Egyszer csak észrevették, hogy egy-egy pár áttáncol az ő záróvonalukon, és beletáncol a sötétbe, de még mielőtt vége lett volna a táncnak, vissza is táncoltak. Az udvar végétől nem messze, ott volt sűrű fáival és bokraival a Nuszbaum-kert. Két táncot jártak így végig a sötétség peremén és ezalatt 5 vagy 6 pár tűnt el a sötétben, rövidebb-hosszabb időre. Ezalatt a kísérő édesanyák az udvar másik végén a lámpa alatt ülve, zenét hallgatva őrködtek lányaik erkölcse felett.

-Érted már? -kérdezte a legény a húgától a tánc végén.

-Értem -mondta a lány.

 -Akkor jól van és fogd be a szád.